Fogyókúra Lassabban!

És ez az én történetem…

Közismert, hogy az anyacsere nagyon ősi, amióta ember van a földön, ezt már a biológia megoldotta. Szervezetünk ugyanúgy működik, mint azelőtt. Viszont az emberek megváltoztatták az étrendet, és a táplálkozási szokásokat, amikor a mezőgazdaságra áttértek, és így mást kezdtek enni, mint korábban. A burgonya és magvak, valamint a gyümölcsök, amelyeket termeszteni kezdtek, főleg szénhidrát tartalmúak voltak.
 
A helyzetet az súlyosbította, amikor az ipari módon előállított cukrok jelentek meg az élelmiszerben. A háborúban, amikor nehéz volt élelmezni a tömegeket, a cukornád és a krumpli kéznél volt, és ezt kezdték az embereknek hirdetni. Egészségesnek tüntették fel! Ma már szinte mindenhol az alapélelmiszerek nagy része szénhidrát. Nem csoda, hogy a korunk betegsége az "elhízás". "Ki ne szeretné a sült krumplit?!"
 
Hát itt kezdődött. És ebből még meg is gazdagodtak. Ma a számos fogyókúra módszereit árulva, további óriási bevételekre tesznek szert, így nem várhatjuk, hogy felelősen fognak eljárni. A gyógyszerek és egyéb mérgek óriási üzletében, nem éri meg egészséges embereket „létrehozni”. Ha rászoksz egy méregre, akkor potenciálisan az életed végéig ügyfél maradsz! Ha elhízol, akkor a gyógyszeripar és még egy sor üzleti vállalkozás (vitaminok, táplálék-kiegészítők, fitness, wellness, konditermek stb.) ügyfele leszel. Ez a helyzet...
 
A mai kultúránkban az étkeink, a táplálkozási szokásaink a savas ételek és italok irányába tolódott el.
Étked legyen orvosságod, táplálékod, gyógyszered.” – mondta Hippokratész. Mert azzá válsz, amit eszel és iszol.
Savasak például: az alkohol, szeszes italok, kávé, tea, üdítők, gyümölcslevek, só, ketchup, mustár, lekvár, kakaó, zsírok, napraforgó olaj, vaj, margarin, gyümölcsök, gabonafélék, vörös húsok, a szárnyasok, a halfélék, tej, tejtermékek, a csonthéjasok stb. 
 
Nagyon könnyen és gyakran előfordul az, hogy a testi szövetek is elsavasodnak. Ez az egyensúlyhiány káoszhoz vezet, és megnyitja az utat a betegségekhez. Minden betegség és rossz közérzet mögött a testnedvek és szövetek elsavasodása áll. Ugyanis a test kizárólag akkor válik sebezhetővé a kórokozók által, amikor elsavasodott. A jó egészség feltétele, hogy a testünk sav-bázis egyensúlya megfelelő legyen. Ezt pedig csak a helyes táplálkozás révén, a lúgosítás, az energizálás útján lehet elérni.
 
A világhírű tudós, dr. Robert O. Young Új Biológia elmélete és gyakorlata szerint, az Új Biológia egyszerűen azt állítja, hogy csak egy kór, egyetlen betegség létezik, és ez a test túl savasodása, amely elsősorban a felborult életmódnak, gondolkodásnak és étkezésnek köszönhető. A test túl savasodása a testen belüli mikroorganizmusok túlszaporodásához vezet. Ezek méreganyagai felelősek azokért a tünetekért, amit mi, valamint a legtöbb mai egészségügyben dolgozó szakember betegségként említ. Dr. Young úgy gondolja, hogy ha csak egyetlen betegség van, akkor arra egyetlen kezelés létezik, az pedig nem más, mint a test lúgosítása, mert testünket úgy tervezték, hogy karcsú, egészséges, és energiával teli legyen halálunkig.
 
Ez bizony hihetetlennek tűnt. Nem is hittem el. Amíg ki nem próbáltam... Nem is egyszer, többször is. Nem akartam érzéseimre hagyatkozni. Ugyanis voltak, akik azt állították – később beláttam, hogy igazuk volt – hogy ezek a lúgosító készítmények nem úgy hatnak, mit egy fejfájás csillapító. Nem könnyű empirikusan érzékelni a hatást. Gyanakvó természet vagyok.
 
A módszerem nagyon egyszerű volt. Mielőtt hozzákezdtem volna, az ország egyik leghíresebb korházának, a legmodernebb vizsgálati műszerekkel felszerelt, számítógépes rendszerbe szervezett orvosi laboratóriumában ellenőriztettem véremet és más anyagcsere „termékeimet”. Az eredmény lehangoló volt. Majd négy hónap múltán, – hol fegyelmezett, hol fegyelmezetlen – fogyasztás után megismételtem a laboratóriumi vizsgálatot. Orvos barátaim szerint az eredmény már sokkal jobb volt, bár koránt sem volt tökéletes. Azt viszont kiválóan bizonyította, hogy a SuperGreens és a Prime pH rendszeres, és fegyelmezett fogyasztása jó hatással volt szervezetemre. Aztán újra és újra kipróbáltam. S az eredmények egyre jobbak lettek. De, kudarcok is voltak. No, nem a termékkel volt baj, hanem a fegyelmezetlenségeimmel. Olykor „lazítottam”, rendszertelenné váltam. Kitartásom kívánnivalókat hagyott maga után – enyhén szólva.
 
És hol tartok most? Jó kérdés. A válasz Stephanie és dr. Young egyik párbeszédrészletében található meg. Ha kíváncsi rákattintson ide